Enter to the site
Enter with ETR loginname    Mainpage  |  Help
 
A Pécsi Tudományegyetem állásfoglalása az új felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatban
2010.12.01. | Comments: 0     
Poll
Other news

Tisztelt Egyetemi Polgárok, kedves Dolgozók, Hallgatók és Oktatók! Az elmúlt hetek során sok érdemi vélemény és javaslat érkezett az új felsőoktatási törvény tervezetével kapcsolatban itt, a Rektori Fórumon meghirdetett konzultációra. Az egyes karok, önálló szervezetek és szakmai testületek szintén önálló véleményeket fogalmaztak meg a tervezettel kapcsolatban, és ezek összessége alkotja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hivatalos állásfoglalását, amelyet az Egyetem szenátusa december másodikán tárgyalt meg és fogadott el.

Állásfoglalásunk célja, hogy az abban foglaltak megjelenjenek az új felsőoktatási törvény normaszövegéről folyó, nem megkerülhető vitában. A PTE hivatalos állásfoglalása alább olvasható; köszönjük értékes és építő jellegű hozzászólásaikat

!

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönettel és üdvözlettel:

 

 

 

 

 

Bódis József

 

 

 

 

 

rektor

 

 

 

 

 

 

 

 

A Pécsi Tudományegyetem állásfoglalása az új felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatban

 

 

Az állásfoglalás kialakításának módszere

 

Az intézményi állásfoglalás a karok, önálló szervezetek és szakmai testületek véleményét figyelembe véve készült. Az állásfoglalás a felsőoktatási törvény koncepciójának (továbbiakban: koncepció) szerkezetét követi, az egyes fejezetekhez igazodva tartalmazza az Egyetem véleményét.

 

 

A felsőoktatás koncepciójával kapcsolatos intézményi állásfoglalás célja

 

A koncepcióról folyó vita a dolog természetéből folyóan kizárólag azt a célt szolgálhatja, hogy az annak alapján kidolgozásra kerülő normaszöveghez szolgáltasson szempontokat. Ez utóbbi anyagról (a normaszövegről) folyó majdani vita nem mellőzhető eleme az új törvény elfogadásának,tekintettel arra, hogy a konkrét szövegváltozatnak a jelenlegi koncepcióhoz képesti eltérő tartalma ez idő szerint nem zárható ki (sőt erősen feltehető, még a jogalkotói elszántság ismeretében is).

 

 

1.Új tézisek a felsőoktatási törvény koncepciójában

A koncepció markáns elemét képezi az a gondolat, amelynek értelmében „a felsőoktatás közszolgálat, mely a képzettségi szintnek az állampolgárok széles körét érintő emelésével a jelen és a jövő nemzedékeinek az érdekeit szolgálja”. A közszolgálat versus szolgáltatás vita kapcsán rögzítendő, hogy a felsőoktatással szemben – a II. világháború óta világszerte – tapasztalható óriásira nőtt „fogyasztói igények” visszafordíthatatlan változásokat eredményeztek és valójában ez a folyamat az oka a lezajlott-lezajló változásoknak, nem a munkaerő-piaci kereslet, vagy az állami tervezés. (Mindezeket a folyamatokat – amelyek világszerte éreztetik hatásukat – csak felerősítette az ún. Bologna-folyamat, bár megjegyezzük, hogy a Bologna nyilatkozat szerint a felsőoktatás közjó.)

A koncepció a tézisek között kiemelt célként fogalmazza meg a felsőoktatás minőségének javítását, amely mindenképpen üdvözlendő. A cél megvalósításához a koncepció elsősorban az oktatói besorolás kritériumainak meghatározását tekinti kiemelt eszköznek, valamint azt, hogy a minőség felett független testület őrködik. A minőség biztosításában valóban kiemelt szerepe van az oktatói állomány tudományos előmenetelének, azonban a koncepció a későbbiekben nem váltja be a kiemelt célnak megfelelő szabályozáshoz fűzött várakozást.

A koncepció alapelvként rögzíti az autonómiát, kivéve az intézményi szabadság köréből a pedagógusképzést, amelyben az állam szerepe a meghatározó. Az autonómia a koncepció szerint az oktatásra, kutatásra, szervezeti felépítésre, vezetők kiválasztására vonatkozik, azonban a koncepció nem szól a felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiájáról. Az oktatást és a kutatást lehetetlen úgy megszervezni, hogy függetlenítsük azok költségeitől, az azokkal kapcsolatos gazdasági kérdésektől. Az egyes képzések, kutatások költségszerkezete eltérő, a megfelelő megoldások kiválasztása csak kellő hely-és helyzetismeret esetében történhet meg optimálisan. Ezért az oktatási-kutatási-szervezeti autonómiától nem választható el a gazdasági autonómia biztosítása. A koncepció erről nem rendelkezik, holott az 1. számú melléklet részletezi az autonómia fajtáit, amelyek között azonban keverednek a fenntartói irányítás és az állam felsőoktatással kapcsolatos funkciói. A szervezeti autonómia ellen mutat, hogy a koncepció részletezi a Kari Tanácsok működését, holott a szervezeti autonómia alapján ez valódi intézményi hatáskör kéne, hogy legyen.

Mindenképpen üdvözlendő, hogy a koncepció lefekteti a szubszidiaritás elvét, amikor kimondja, hogy a hatáskörök ott vannak, ahol a megoldandó problémák felmerülnek. Ennek az alapelvnek azonban a későbbi szabályozás ellentmond, amikor például miniszteri hatáskörbe helyezi a docensi kinevezéseket. A szubszidiaritás nem értelmezhető a végrehajtási rendeletek tartalmának ismerete nélkül.

Egy modern egyetemnek éppúgy alapköve kell legyen a tudományos kutatás, mint az oktatás. Az oktatás minőségének és színvonalának emelése mellett nem szabad elfeledkezni a minőségi kutatás és nemzetközi szinten is versenyképes kutatási eredmények létrejötte és hasznosulása feltételeinek megteremtéséről sem.

A koncepció hiányosságának látjuk, hogy nem fordít elég figyelmet a felsőoktatási intézményekben folyó K+F tevékenységre, valamint azok eredményeinek megfelelő kezelésére, az innovatív kutatási eredmények társadalom számára hasznot hozó felhasználására. A nemzet szellemi és gazdasági fejlődésének megalapozása során a felsőoktatási intézmények feladata kell hogy legyen az egyetemeken újonnan létrejövő szellemi alkotások kezdeti szakaszban való felismerése és gondos kezelése annak érdekében, hogy azokból a nemzet jövőjét és a piacgazdaság fejlődését meghatározó tudományos innovációk születhessenek. A koncepcióban oly pontosan megfogalmazott tétel, mely szerint a versenyképesség helyreállítása és megőrzése elsősorban a szellemi tőke, az innováció, a kreativitás minél teljesebb körű felismerése és kiaknázása révén várható, véleményünk szerint csak egy a technológia-transzfer tevékenységeket alapvető feladatának tekintő és a kutatáshasznosítást támogató felsőoktatási intézmény útján valósulhat meg.

Javasoljuk a koncepció alapelvei közé beépíteni azt a tézist, hogy afelsőoktatás feladata a magas színvonalú tudományos kutatás támogatása valamint az innovatív kutatási eredmények kezelése, védelme és hasznosulásuk elősegítése.

Javasoljuk az oktatáshoz hasonlóan a kutatást is külön fejezetben tárgyalni. Továbbá szeretnénk, ha a FTV hozzájárulna ahhoz, hogy a modern egyetem a régiójának valódi gazdasági mozgató ereje is lehessen, vagyis erősítsük a szolgáltató, vállalkozó egyetem szerepkört, teremtsük meg annak valódi lehetőségét, hogy az egyetemi oktatás, kutatás hatékonyan, piaci alapon is hasznosulni tudjon, a gazdaság, a társadalom számára valódi értéket realizáljon a tudástranszfer által.

 

A koncepció elkülöníti az egyetemek és főiskolák feladatait, amely a képzések felsőoktatási intézmények típusaihoz rendelésével akadályozza a főiskolák fejlődését, elveszi a főiskoláktól a tudományos kutatás, mint alaptevékenység folytatásának lehetőségét, kizárja, hogy a főiskolák tudományos műhely jellegét, amely nélkül a gyakorlati felkészítés sem elképzelhető.

A koncepció helyesen tartja életben a Bologna rendszert, és hangsúlyozza a képzések közötti átjárhatóságot, nem végzi azonban el a felsőoktatási koncepció alapjának tekintendő Európai Felsőoktatási Térségre, és a Bologna folyamatra vonatkozó elvek, koncepciók elemzését, ezért a Bologna folyamatra vonatkozó állítások véletlenszerűek és hiányosak.

Támogatjuk a hallgatói részvételt a felsőoktatási intézmények vezetésében.

Egyetértünk azzal, hogy az állam az állami felsőoktatási intézményekettámogassa normatív finanszírozással, a magán felsőoktatási intézményekpedig ne automatikusan, hanem állami megrendelés alapján részesüljenek költségvetési támogatásból.

Jogbizonytalanságot teremt az a jogtechnikai megoldás, mely szerint a felsőoktatási törvény kerettörvény és az egyes részletszabályokat végrehajtási rendeletek rögzítik.

Összességében a koncepció egy minőségközpontú, az állami források takarékos felhasználását célzó tervezet, amely azonban jelentősen korlátozza a felsőoktatási intézmények autonómiáját, és nélkülözi a koncepció egyes elemeinek kialakításához készített hatástanulmányok ismertetését.

 

 

 

2.A felsőoktatási intézmény autonómiája

 

 

A koncepció szerint szükség van az autonómia bizonyos mértékű korlátozására (ennek egyes lehetőségeit fel is sorolja). Az azonban, hogy ténylegesen mennyiben „autonómok” a felsőoktatási intézmények, az nem csupán a rájuk vonatkozó törvényi (és alsóbb szintű) szabályozás tartalmától, hanem az Alkotmány rendelkezéseitől is függ. A felsőoktatási autonómia korszerű értelmezésének lényege, hogy a felsőoktatási intézmények szabályozása sajátosságaikra tekintettel történjen meg, biztosítva a tudomány szabadságának érvényesülését. A szükséges intézményi garanciák mellett ki kell munkálni azokat a politikai és joggyakorlati technikákat, amelyek leginkább biztosítják a társadalmi szempontból hasznos tudományos célok elérését. Az államnak ugyanakkor azt is tudomásul kell vennie, hogy az általa biztosított autonómia őt magát is korlátozza.

 

 

 

A tézisekkel kapcsolatban rögzített álláspont alapján a koncepcióban felsorolt autonóm területek közül a gazdálkodási autonómia kizárólag a saját bevételek feletti rendelkezést engedi meg, a 70%-os feladatfinanszírozás a gazdálkodási szabadságot jelentősen korlátozza.

Az autonóm működést korlátozza az alacsony szintű jogszabályokban történő szabályozás, amely amellett, hogy jogbizonytalanságot okoz, az alábbi területeken sérti az intézményi önállóságot (lásd 12. számú melléklet):

  • intézmény szervezeti felépítése és működési rendje

  • kollégiumok működése

  • tanulmányi és vizsgarend szabályai

  • tanárképző intézetek felépítése, működése

  • hallgatói önkormányzatok

  • törvény alapfogalmainak értelmezése

 

 

 3. Felsőoktatási intézmények

A koncepció rögzíti az egyetemek és főiskolák követelményeit. Ugyanakkor a koncepció nem veszi figyelembe, hogy az egyes tudományterületeken eltérő a képzési struktúra és az oktatás módszertana, ezért indokolt lenne a szigorú, eltérést nem engedő szabályokat legalább társadalom-és természettudományi terület szerint differenciálni, és a társadalomtudományi képzésekben, ahol a képzés előadás orientáltabb, magasabb oktatói-hallgatói arányt megállapítani. Ugyancsak indokolt lehet megfontolni az egyes képzési fokozatok (felsőfokú szakképzés, alapképzés, mesterképzés, doktori képzés, szakirányú továbbképzés) szerinti differenciálást, esetleg sávos létszám-meghatározást. A minősített oktatók arányának meghatározása mindenképpen kívánatos, ugyanakkor nem tárta elénk a tárca azokat a hatástanulmányokat, amelyek a 25 oktatóra jutó hallgatói létszámot, illetve a minősített oktatók arányát indokolják, és nem foglalkozik olyan esetekkel, amikor egy meglévő karból növi ki magát egy új kar.

A főiskolák működéséből indokolatlan kivenni a kutatást, mint alaptevékenységet, ráadásul a Bologna rendszerben az alapképzés nem jelent egyet a gyakorlat-orientált képzéssel, ehhez a képzési és kimeneti követelményeket is megfelelően módosítani kell. Ráadásul amennyiben a főiskolákat a kutatás különbözteti meg az egyetemektől, úgy a „kutatóegyetem” intézménye megkérdőjelezhető, hiszen az egyetemeket éppen ez a kutató tevékenység különbözteti meg. Amennyiben ez a megoldás kerülne alkalmazásra, úgy a kutató karok és intézetek irányába kell elmozdulni.

A koncepció szerint az egyetemeken az agrár-és vidékfejlesztési, valamint az egészségügyi, gyógyító-megelőző feladatokra szervezhetők centrumok. A két kiemelt területen az önálló vagyongazdálkodási, gazdálkodási jogosítvánnyal rendelkező centrumok létrehozása ezen két területen mindenképpen támogatandó, ugyanakkor nem indokolt a centrumok csupán ezen területekre szorítása, azt ki kéne terjeszteni más terültekre is. A centrumok alapításának korlátozása az intézményi autonómiát is korlátozza.

A Tanárképző Intézet a jövőben az állam aktív beavatkozása, irányítása mellett zajló osztatlan pedagógusképzés színhelye, amely karokkal azonos jogállású szervezet. A Tanárképző Intézettel a pedagógusképzéssel foglalkozó rendelkezésekhez kapcsolódóan fejtjük ki álláspontunkat.

 

 

 

4. A felsőoktatási intézmény alapítása, átalakítása, megszüntetése, az intézmény működése, minőségbiztosítása, belső ellenőrzése és vezetése

A koncepció rögzíti, hogy az intézmény működéséhez szükséges tárgyi, pénzügyi, személyi feltételek, valamint az intézmény törvényes működtetésének biztosítása az alapító, fenntartó feladata.

A Szenátus összetételével kapcsolatban a koncepció új elemeket tartalmaz a jelenlegi összetételhez képest, amikor tagként rögzíti a doktori tanács elnökét, valamint a közelebbről nem részletezett professzori tanács elnökét. A hallgatói arány leszállítása indokolt, ugyanakkor megfontolandó a drasztikus csökkentés, inkább a kompetenciák ügykörönkénti differenciálását javasoljuk. A külföldi hallgatók és a doktoranduszok képviselete támogatandó.

A koncepció ellentmondva az intézményi autonómia elvének rögzíti a Kari Tanácsok összetételét, működésének alapelveit, amely nem indokolt. Ugyanez érvényes a dékánokra vonatkozó rendelkezésekre is.

Nem egyértelmű az a rendelkezés, amely szerint ugyanaz a személy azonos intézményben rektori vagy dékáni tisztségre pályafutása során legfeljebb két ciklusra választható. Egyrészt nem egyértelmű, hogy ez megbízásonként két-két ciklust jelent, vagy összességében lehet valaki azonos intézményben dékán, majd rektor. Kérdés, hogy ez a korlátozás mennyiben járul hozzá a rektor megbízás feltételeinél meghatározott vezetési gyakorlat megszerzéséhez, és mi indokolja ezt a korlátozást. Nem tér ki a koncepció az egyéb magasabb vezetői megbízások és a rektori megbízás viszonyára (pl centrumelnök lehet-e rektor).

Indokolatlan a rektori illetmény korlátozása. Az illetmény meghatározása a koncepció szerint miniszteri hatáskör lesz, így ebben az esetben indokolatlan a felső korlát általánosnál alacsonyabbra húzása, hiszen így a miniszteri differenciálás lehetőségei csökkennek, szűkítve az intézmény mérete, költségvetése alapján történő mérlegelés lehetőségét. A rektori javadalmazás negatívan hathat ki a többi intézményvezető illetményére, amely kontraszelekcióhoz vezethet.

Az intézményi önértékelés alapvetően üdvözlendő, de kötelező előírása megint csak az intézményi autonómiát csorbíthatja.

A koncepció alapján a gazdasági tanácsok megszűnnének, helyettük a felsőoktatási intézmények konzultatív testületeket hozhatnak létre. A gazdálkodási autonómia korlátozásával a gazdasági tanácsokra, mint a felsőoktatási intézmények gazdálkodását ellenőrző, felügyelő testületekre nincsen szükség.

 

 

 

5. A képzés

Örvendetes a kétciklusú képzési rendszer alapjainak a változatlanul hagyása, a korrekciók iránya és módszertana azonban pontosításra szorul. Európa a Bologna rendszerben a kimeneti szabályozás irányába halad, a koncepcióban ezzel ellentétes folyamat figyelhető meg. Alapvetően a Bologna rendszer javítására kell törekedni, ezért javasoljuk, hogy készüljön átfogó elemzés az európai, valamint a hazai Bologna-folyamatról, amelyet szakmai vita követ.

Nem egyértelmű a koncepció által leírt azon lehetőség, hogy azon felsőoktatási intézmények, amelyek alapszakon és mesterszakon is rendelkeznek már szakindítási engedéllyel, szenátusi határozattal akkreditálják, majd ezt követően indítják újra egyciklusú, illetve kétciklusú képzéseiket.

Az alapképzések gyakorlati és akadémiai képzésekre történő felosztása nyilvánvalóan a munkaerőpiaci igényekhez történő igazodást, az alapképzésről kikerülő hallgatók elhelyezkedésének esély-növelését szolgálja, azonban a különbségtétel alapja és megvalósítása, valamint annak következménye tisztázatlan. Az új szerkezetben kevés lehetőség nyílna a mobilitásra is. A különbségtétel nyilvánvalóan összefügg a főiskolák és egyetemek közötti megkülönböztetéssel, azonban úgy véljük, nem lehet egyenlőségjelet tenni a főiskola és gyakorlati képzés, valamint az egyetem és az akadémiai képzés közé. Az alapképzésben is meg kell jelennie az akadémiai képzésnek, és vannak olyan tudományterületek, ahol a gyakorlati ismeretek elsajátítása „akadémiai alapképzésben” is elengedhetetlen. Az alapképzésekben inkább a mesterképzésre felkészítő tárgyakat kéne bevezetni, amelyek a mesterképzésre történő felvételnél esetlegesen előnyt jelentenek.

Nem egyértelmű, hogy a mesterképzésnél valóban cél-e a záróvizsga elhagyása.

 Az alapképzés szerkezeti megreformálásának eredőjét jelentő hatástanulmányokat szívesen megismernék a felsőoktatási intézmények. Emellett megkerülhetetlen kérdés s reform gyakorlati megvalósításának ütemezése, így a képzési és kimeneti követelmények újragondolása, akkreditáció ütemezése, meglévő szakok kezelése.

 

 

 

A koncepció nem szól a szakirányú továbbképzések képzési szerkezetben történő elhelyezkedéséről és nem fejti ki a felsőfokú szakképzésekkel kapcsolatos részleteket sem. Javasoljuk a felsőfokú szakképzések rendszerének ismételt vitáját akkor, amikor mind a közoktatási, mind a szakképzési koncepció nyilvánossá válik, tekintettel arra, hogy a jelenlegi felsőfokú szakképzési rendszer mindhárom területet érinti. Javasoljuk, hogy a felsőfokú szakképzés a felsőoktatás kompetenciájába kerüljön. Ezek ugyanis meghatározott szakmai irányú képzések, amelyek mintegy a felsőoktatási képzési folyamat alsó szintjét alkotják.

Mindenképpen szükséges a koncepció 5. számú mellékletének felülvizsgálata, az ott szereplő fogalmak nem pontosak és a szabályozás tervezett terjedelme túlzó lehet. Az 5. számú melléklet félrevezető módon féléveket használ az oktatási folyamat szabályzásában, ezt a jelenlegi felsőoktatási rendszer (és a tervezet más fejezetei is) az egyes képzéseket meghatározó kreditszámmal teszi meg, az félévet csupán a hallgatói finanszírozás szabályzásához használjuk.

 

 

 

6. Pedagógusképzés

A tanárképzés minőségének javítását, a pedagógusi életpálya megteremtését, a pedagógusi végzettség presztízsének visszaállítását célzó törekvéseket helyesnek tartjuk, megjegyezzük azonban, hogy a pedagógusképzésre vonatkozó koncepciót mindenképpen a közoktatás koncepciójával együttesen kéne tárgyalni, ezek a tervek szorosan összefüggenek.

 

A tanárképzés koncepciójával kapcsolatban megfontolandónak tartjuk a képzés időtartamának és a korábbiakhoz képest jelentősen emelt bemeneti és kimeneti követelményeinek újragondolását. A hatéves képzés finanszírozása meghaladhatja a pedagógusokat tipikusan adó középosztálybeli, alsó középosztálybeli szülők, valamint a nemzetgazdaság teherviselő képességeit a következő öt-tíz évben. Ugyancsak megfontolandó a 12 féléves tanárképzés a jelöltek motivációs bázisa szempontjából, hiszen nem biztos, hogy a hallgatók szándéka és kitartása párosul a kormányzat szándékával, egy ilyen hosszú ciklusú képzés esetén. Reálisabb célkitűzés lenne a 9 féléves szaktárgyi képzés és tanári felkészítés és az utolsó féléves iskolai gyakorlat.

 

 

 

A koncepció kizárólag a tanárképzést, az óvodapedagógusi és a tanító szakot említi, nem tesz említést azonban a gyógypedagógiai, és andragógiai képzési ágakról, javasoljuk ezért a pedagógusképzés teljes szerkezetének megjelenítését, különösen az előrehaladás, a szakok közötti átjárhatóság szempontjából.

Megkerülhetetlen a levelező munkarend és a távoktatás szabályozása, a koncepció csak az alapmodellt rögzíti.

A koncepció által ígért sokrétű átjárhatóságot nagyon gondosan szabályozni kell, mert különben számos oktatásszervezési és jogi problémát okozhat.

A koncepcióból nem derül ki, hogy a gyakorlati, művészeti vagy testnevelő pályákra történő képzés az egységes tanár szakon belül történik, vagy külön válik a szakmai és a művészeti tanárképzés.

Elengedhetetlen a hatodik év iskolai gyakorlatának részletes szabályozása, jelenleg nem tisztázott, hogy ez a közoktatási intézmények számára mekkora többletterhet jelent, hogy a foglalkoztatás milyen jogviszonyban történik, az milyen jogokat és kötelezettségeket kínál a hallgató számára.

A közoktatási intézmények milyen formában és milyen forrásból kapja meg a hallgatók után járó normatívát? Javasoljuk egyértelműen rögzíteni a hallgatói bér mértékét, a legfeljebb 90 % nem rögzít alsó korlátot.

A mentori díjazás szabályait is rögzíteni szükséges, indokolt a finanszírozottak és a finanszírozás viszonyának harmonizálása.

A pedagógusképzéssel kapcsolatban vitát váltott ki a koncepció szerint a kari szerkezetbe illeszkedő, a tanárképzés tartalmi, szervezési és gyakorlati feladatait ellátó, koordináló Tanárképző Intézet elhelyezkedése, struktúrába illesztése. Az mindenképpen fontos kérdés, hogy a Tanárképző Intézet kvázi jogállása miként hat azon karokra, ahol jelenleg tanárképzés folyik, a tanárképzésben részt vevő oktatók munkáltatója a Tanárképző Intézet lesz-e, és ez miként hat az „anyakar” akkreditációs erejére, oktatói állományára, képzési portfóliójára.

BTK: a pedagógusképzést, mint inter –és multidiszciplináris képzést a Bölcsészettudományi Kar keretein belül képzeli el, mivel a Tanárképző Intézet jelenlegi tudományos környezetből történő kiszakítása az adekvát diszciplináris közegből történő eltávolítását jelentené. A hatodévesek finanszírozása nem költségtakarékos.

TTK: Nem biztos, hogy egy önálló intézethez kell rakni a tanárképzést és a szakmódszertant, ezzel kikerülne a szakami kontroll a karok kezéből.

PMMK: a Tanárképző Intézet illeszkedjék a kari struktúrába.

Vissza kell hozni a szóbeli felvételi, és alkalmassági vizsgát. Kétségtelenül biztosítani kell a szakok közötti átjárhatóságot, azonban a rendszer olyan bonyolult, annyiféle szakot feltételez, hogy az átjárhatóság aligha valósítható meg.

 

 

 

7. Tehetséggondozás

 A koncepció a tehetséggondozás eszközei közül a szakkollégiumot emeli ki, amelyeknek akkreditációt ír elő, é ennek fejében kérhető a működtetéséhez állami támogatás. A szakkollégiumok állami támogatása üdvözlendő, azonban indokolt lenne a tehetséggondozás körében elismerni a tudományos diákköröktevékenységét is, valamint a képzésbe épített tehetséggondozási elemekkel (honours degree) is.

 

 

8. Az oktatók

A koncepció kizárólag az oktatókkal kapcsolatban rendelkezik, nem tesz azonban említést a kutatókról, a tanárokról, valamint az oktatók, kutatók munkáját segítő személyzetről.

Az oktatók alkalmazási feltételei a 6. számú mellékletben foglaltak szerint eltávolodnak a realitástól és ismét felveti az autonómia kérdését. Indokolatlanul kapcsolódik össze a koncepció indokolásában az egyetemi tanári kinevezés az MTA doktori fokozatával. A docensi kinevezések esetében indokolatlannak tartjuk a 15 éves szakmai gyakorlat előírását, ez irreális követelmény, javasoljuk az adminisztratív megközelítés helyett a minőségi követelmények alkalmazását. Az intézményi autonómiát korlátozza a docensek miniszteri jogkörben történő kinevezése.

A szakmában eltöltött időre vonatkozó kitételeket indokolt kiegészíteni a műszaki területtel is, és ki kell egészíteni a szabályozást arra vonatkozóan, hogy mit jelent a gyakorlati pályákon történő képzés.

Álláspontunk szerint nem lehet egyenértékűvé tenni a közoktatásban eltöltött 20 év gyakorlati időt a PhD követelményeivel.

A koncepció szerint az új törvény megőrzi a jelenlegi rendszert a tudományos fokozatok terén. (Szemben annak a közzétételt megelőző napi változatával.) Amennyiben ez valóban így alakul, tisztázni szükséges a tudományos fokozatnak nem minősülő „címek” szerepét, illetőleg az ezekhez fűzött előmeneteli lehetőségeket. A hatályos szabályozás szerint egyetlen tudományos fokozat létezik Magyarországon, a Ph.D. A habilitációt a jelenlegi szabályozás nem tölti meg tartalommal, az „MTA doktora” pedig a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény 1993-as módosítását követően nem fokozat, hanem cím. Az ehhez fűződő joghatás jogi alapjai megteremtendők (lényegesen egyértelműbben a jelenleg hatályos szabályozásnál).

 

 

9. A hallgatók, a hallgatói képviselet

hallgatók felvétele a középiskolai és az érettségi eredmények, továbbá egyéni teljesítmények alapján összeállított rangsor, és a szóbeli meghallgatás eredménye alapján történik. Nem egyértelmű, és a koncepció önmagának is ellentmondó rendelkezése, hogy a szóbeli meghallgatás kötelező-e vagy sem, továbbá az sem tisztázott, hogy mit jelent az egyéni teljesítmény.

A felsőoktatási intézménybe történő felvételhez két emelt szintű érettségit ír elő követelményként a koncepció. A felsőoktatásba történő felvétel szintjének emelésével egyetértünk, azonban a két emelt szintű érettségit nem tartjuk indokoltnak, az a hallgatói létszám drasztikus csökkenéséhez vezetne. Álláspontunk szerint ezzel összefüggésben ismét felmerül annak igénye, hogy a közoktatás minőségének javításával kell megalapozni a minőségi felsőoktatást.

Ugyancsak a hallgatói létszámcsökkenéshez vezet a felvételi eljárásban a felvételi ponthatárok merev rögzítése, és ugyancsak befolyásolja a költségtérítéses képzésre felvehetők létszámát a költségtérítéses képzés felvételi ponthatárának rögzítése. (Mások szerint ez csökkenti a versenyt és a minőségibb oktatás irányába mutat).

Aggályos a nulladik évfolyam újbóli bevezetése, amely korábban alkotmányos problémák miatt került megszüntetésre. Nem vázolja a koncepció ennek kimenetét, a felsőoktatási intézménybe történő bejutásban esetlegesen biztosított előnyét, amely azonban sértené az egyenlő követelmények alapján történő felvétel elvét.

A felvételi eljárás során a nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvhasználati jogának biztosítása gyakorlati gondokat okozhat, alapjogi minőségének elismerése mellett is.

A koncepció azon rendelkezése, mely szerint adott szakra minden felsőoktatási intézményben azonos felvételi követelmények mellett lehet bejutni, nyilván korlátozottan fog érvényesülni az alkalmassági és szóbeli vizsgák révén, amelyek általánossá tételét a jelenlegi finanszírozás mellett nem tartjuk indokoltnak.

A koncepció korlátozza a felvételi eljárásban megjelölhető intézmények számát, amikor azt mondja, hogy legfeljebb öt felsőoktatási intézményt lehet megjelölni egy felvételi eljárásban, majd kimondja, hogy amennyiben a jelentkező nem nyert felvételt, elégséges pontszám alapján átirányítható más azonos vagy rokon szakon képző felsőoktatási intézménybe akkor is, ha azt nem jelölte meg.

Ez a rendelkezés mindenképpen aggályos, gyakorlatilag a gyengébb képességeket honorálja, és az átirányítás a jelentkezések korlátozását kimondó rendelkezés céljának mond ellent, emellett kidolgozatlan, a gyakorlati alkalmazása bizonytalan.

Nem javasoljuk a felvételin eljárásban a hátrányos helyzetűek (amely kör szintén kifogásolható, amennyiben a gyermeket hátránynak tekinti), illetvefogyatékkal élők pozitív megkülönböztetését. A felvételi eljárásban egységes követelmények alkalmazása szükséges, a hátrányos helyzetűeket a tanulmányaik során kell segíteni, hátrányuk enyhítéséhez segítséget nyújtani. Ugyanakkor egyes szakmacsoportoknál indokolt lehet a fogyatékosság mértéknek meghatározása (pl. ne lehessen valaki pszichiátriai problémákkal védőnő).

A hallgató tanulmányi teljesítményére számos tényező kihat, emiatt elgondolkodtató a vizsgalehetőségek korlátozására és a hallgató elbocsátására vonatkozó rendelkezés. Bár a vizsgalehetőségek számának korlátozása hathat a hallgatók tanulmányi teljesítményének javulására és ezáltal a minőség megteremtésének egyik eleme és eszköze lehet, a koncepcióban megfogalmazott szigorú szabályozást javasoljuk átgondolni.

Azon rendelkezés esetében, mely szerint a hallgatói jogviszonyban álló, vagy tanulmányi okból elbocsátott személy az intézmény azonos szakára felvételi kérelmet nem terjeszthet elő, javasoljuk az időbeliség meghatározását, rögzítését, a kivétel viszont nem függ össze a jogviszony megszűnésével.

A koncepció csupán utal arra, hogy a tanulmányi és vizsgarend rendeleti szinten kerül meghatározásra. Ez ellentétes az oktatási autonómia elvével, és nehezen értékelhető, amennyiben hiányzik a szabályozás mélysége, iránya, célja, a szabályozás tárgyát tekintve pedig törvényi szinten indokolt rögzíteni.

 

A hallgatónak juttatott állami támogatás mértékét a koncepció szerint a tanulmányi eredmény határozza meg. A szociális juttatások tanulmányi eredményhez kötése a rendkívüli, éppen a tanulmányi kötelezettségek teljesítését megnehezítő élethelyzetek kezelésére szolgáló juttatások nyújtását, és ezáltal a hátrányos helyzetű hallgatók segítését akadályozza meg. A szociális juttatások tanulmányi eredményhez kötését mindenképpen újragondolásra javasoljuk.

 

 

 

A hallgatói képviselet, a hallgatók egyetértési joga a felsőoktatási intézmények életében kiemelt jelentőségű a hallgatókkal kapcsolatos szabályozás területén. A koncepció az eddig egyetértési jogot a tanulmányi és vizsgarend tekintetében véleményezési joggá fokozza le, ez veszélyezteti az érdekképviseleti tevékenység ellátását. A hallgatói képviselet aránya, a döntési mechanizmusokban való részvétel mértéke és módja megváltoztatása előtt mindenképpen szükséges lenne tudnunk, hogy a koncepcióból kitűnő bizalomvesztés általános-e vagy egy-egy kirívó eset generálja a többségében működő rendszer revízióját.

Amennyiben a hallgatói részvételi arány csökkentése mindenképpen indokolt, úgy javasoljuk a 15-25 %os arány megállapítását, azzal, hogy a pontos arányt – igazodva a felsőoktatási intézmény méretéhez, működési sajátságaihoz, tradícióihoz- a szervezeti és működési szabályzatában maga határozhassa meg. Megoldás lehet a hallgatói - intézményvezetésben érvényesülő -kompetenciák ügykörönkénti differenciálása, ezen megoldás esetén a százalékos arány meghatározása szükségtelenné válik.

 

 

 

10. Finanszírozás

 

Helyesnek tartjuk, hogy a magán felsőoktatási intézmények csak kifejezett állami megrendelés esetén jutnak állami támogatáshoz.

A nagykorú állampolgárok 45%-ához igazodó államilag támogatott keret meghatározása további létszámcsökkenést fog eredményezni a felsőoktatásban.

A finanszírozás 70%-át feladatfinanszírozás adja majd, amely teljesítménymutatókhoz kötött, vagy intézményi kapacitás alapján kerül számításra. A sokszínű felsőoktatási piacon jelenleg nem lehet egységes mutatókat kidolgozni a feladatfinanszírozáshoz. A három éves fenntartói megállapodás hasonló elven kívánta megoldani a feladatfinanszírozást, azonban a rendszer kudarca mutatja, hogy az eltérő felhasználói érdekeket kiszolgáló felsőoktatási intézményekre lehetetlen egységes mutatórendszert kialakítani. Félő, hogy a 70%-os feladatfinanszírozás bázisfinanszírozásként szolgál majd, ez pedig korlátozza az intézmények mozgásterét, és meggátolja azt, hogy a felsőoktatási intézmények a minőségi oktatás irányba mozduljanak el, mivel korlátozza az intézmények közötti versenyt.

Indokolt lehet a hallgatói létszámhoz kötött és képzési csoportonként differenciált normatívát súlyozni a hallgatói felvételi eredmények alapján, a tudományos normatívát pedig a kutatók, oktatók tudományos teljesítménye alapján, így a magasabb szintű tevékenységet végző intézmények nagyobb támogatáshoz jutnának.

Nem szól a koncepció a kisgyermekes szülők költségtérítés mentességének állami kompenzációjáról, ki téríti meg a felsőoktatási intézményeknek a kiesett bevételt?

A minőségi felsőoktatás megteremtéséhez indokolt lenne a jelenlegi vagyonkezelői jog helyett az állami felsőoktatási intézményeket tulajdonossá tenni, a tulajdonosi minőség jobban garantálná a „jó gazda gondosságával” történő gazdálkodást, az intézményi feladatokhoz rugalmasan alkalmazkodó ingatlan-portfólió kialakítását és kezelését, a hatékonyabb és takarékosabb létesítménygazdálkodást.

 

 

 

11. A felsőoktatás irányítása

 Az ágazati és a fenntartói irányítás pontosabb elhatárolása célszerű lenne, precízen elválasztva egymástól ezeket a szerepköröket az állami és a nem állami intézmények vonatkozásában.

Az akkreditációra vonatkozó elképzelések mindenképpen pontosításra szorulnak, aggályosnak tűnik, hogy a tervezet szerint nem a MAB akkreditál, hanem a miniszter.

A felsőoktatásban közreműködő, az intézmények és az állam között tevékenykedő szervezetek szerepének újragondolása feltétlenül szükséges. Abban az esetben, ha valóban felmerül az akkreditációt végző szervezet hatásköreinek átalakítása, nem előnyös, ha az érdemi hatáskörök jelentős része az oktatásért felelős miniszterhez kerül, ugyanakkor régi (és kétségtelenül egy jogállamban megalapozott) igény, hogy a MAB eljárása nyilvános és szabályozott legyen (a közigazgatási eljárási rend elemi szabályait és követelményeit, illetve alapelveit megtartva). Ezen túlmenően szerencsés lehet az is, ha az akkreditáció alapját a jelenlegi input-vizsgálatok helyett output-vizsgálatok képezik.

 

 

 12- Nemzetközi vonatkozású rendelkezések

 A külföldi felsőoktatási intézmények a Magyarországon folytatott képzési tevékenységük engedélyeztetését követően a továbbiakban mentesülnek azon minőséghitelesítési eljárások alól, amelyeket a magyarországi intézmények esetében a MAB minden esetben lefolytat. Ez a lehetőség a külföldi intézmények előtt olyan utat nyit meg, amelyen a minőségközpontúság a belföldi intézményekhez viszonyítottan nem tud érvényesülni.

 

 

 

 13. Centrum

 A koncepció kizárólag agrár, valamint egészségügyi területen teszi lehetővé centrum létrehozását. Amellett, hogy indokolt lenne ezt a lehetőséget egyéb területre is kiterjeszteni, a koncepció nem egyértelműen határozza meg az önálló vagyongazdálkodási és gazdálkodási jogosítványokkal rendelkező centrum helyét a felsőoktatási intézmény szervezetében. Nem egyértelmű, hogy a karok mellett működő centrum valóban tömöríti-e az orvos-és egészségtudományi képzést folytató karokat és a klinikákat, hogy a centrum vezetője milyen viszonyban van az orvoskari dékánnal, valamint, hogy a magasabb vezető centrumelnök lehet-e például rektor. A hatékony szervezetigazgatást, irányítást és gazdálkodást lehetővé tevő centrumok esetében nagyon fontosak a részletszabályok, ezért azok pontos kifejtését kérjük.

 

 

 14. Egyéb

 A koncepció teljes egészében nélkülözi a hatályba lépésre és az átmeneti időszakra vonatkozó rendelkezéseket, holott ezek ismerete a felsőoktatási intézmények számára létfontosságú az új rendszerre történő felkészüléshez, intézményi stratégiájuk kialakításához, ütemezéséhez. Nem tudjuk, milyen határidővel kell majd az egyetemi, főiskolai karoknak megfelelni az új feltételeknek, a jogbiztonság elve megköveteli a jogszabályi rendelkezésekre történő elegendő felkészülési idő biztosítását. Ugyancsak ismeretlen a hallgatói vizsgarend átállításának határideje, az oktatói előmeneteli rendszer bevezetésének ideje.

Indokolt lenne a felsőoktatási intézményekkel megismertetni a koncepció alapjául szolgáló elemzéseket, hatástanulmányokat.

A felsőoktatási koncepciót a közoktatás, valamint a szakképzés átalakításával együtt lehet értelmezni. 

 

 Határozati javaslat:

 A Szenátus a felsőoktatási törvény koncepciójával kapcsolatos fenti állásfoglalást a Pécsi Tudományegyetem hivatalos állásfoglalásként elfogadta és felhatalmazta a rektort és egyéb vezetőket, hogy az állásfoglalásban foglaltakat képviselje.